Utolsó bejegyzés
Kedves mindenki!
Ezt a naplómat bezárom, és másik felületen folytatom. Aki gondolja, vegye fel linklistába az új címet! :)
Kedves mindenki!
Ezt a naplómat bezárom, és másik felületen folytatom. Aki gondolja, vegye fel linklistába az új címet! :)
Tegnap este jól sikerült a megnyitó, kb. negyvenen biztos eljöttek, idegenek is betévedtek (naná, ingyen borocska meg rágcsa) és egy helyi tévé stábja kért, hogy adjak interjút (pedig hogy reménykedtem, hogy most majd megúszom). Nem emlékszem, miket mondtam, mert szörnyen izgultam, hogy minden jól sikerüljön.
Zsolti barátomék csudajól zenéltek, még ha oly hamis volt néha az a szegény pianínó. Zsolti félt, hogy megzavarják a rossz hangok és mellé üt. Zoli rendhagyó beszéde után még jó darabig nem oszlott a tömeg, közben lehet, hogy akadt két vásárló néhány képre... egy szóval nagyon jól éreztem magam, és mindezért nagyon sok embernek tartozom köszönettel :)
Tv2 Napló, 2007. szeptember.
Ma hazaértünk Pestről, Balatonlelléről, Komáromból (Komarnóból). Olyan érzésem van, mintha egy kiadós szabiról térnék vissza, pedig azért ebben a hosszú "hétvégében" benne volt egy 5 napos továbbképzés büntető eljárásjogból...
Szóval 22-én ismét egy remek Echoes koncerten tobzódtunk, bár személy szerint jobban örülnék, ha kevesebb számot játszanának 1977 előttről... A hangzás pedig egy háromszor, négyszer akkora termet kívánna meg, mint a Jókai Klub, de elégedjünk meg azzal, ami van. Klassz volt, a következőn is ott leszünk!
23-én képregény megbeszélést tartottunk Brutival és Rorimackkal, kicsit ráncba szedettem velük a forgatókönyvet :D (már ami megvan belőle. Megígérték, hogy nem változtatnak azon, amit eddig megrajzoltam, becsületükre legyen mondva, egy ideje ezt tartják is :D)
24-28-án Balatonlellén előadták a Be.-t* oda meg vissza, és ezúttal sok új infót is megtudtam, amit hasznosíthatok a legközelebbi szakmai dogámban... de ezzel inkább nem terhelem a blogot. Egyelőre. (muhaha) Persze nem maradt el az esti kártyázás, megtanítottak pókerezni, ne, ne kérdezze senki, melyik fajtára (két lap volt a kezemben). Vesztettem, pedig "féltávnál" kaszáltam egy jó nagyot, onnantól kezdve azonban nem volt szerencsém. Meg talán gyakrabban kellett volna a puskámra nézni, melyik lapkombináció mit ér. :-S Csütörtök estére pedig klassz borozást szerveztünk (másnap emiatt szenvedtek is néhányan, no.)
(Ha az ember lement a partra, a hattyúk Pavlov-reflex szerűen rögtön gyűltek oda a mólóhoz kajáért. Ezúttal hoppon maradtak a fent látható "rút kis kacsák".)
29-én - ismét Pesten - fergeteges bulit csaptunk Csepelen (a raclette, avokádókrémes pirítós, bor - egyeseknek pálinka - kombináció most is bejött). Személyesen találkoztam a Tinta Klub alapítójával, aki valami oknál fogva azt gondolta, én is szeretnék belépni közéjük, de kiábrándítottam. :D Egyébként szimpatikus, amatőr írókból csapat (legalábbis a vezetőjük), akik minden ellenkező híreszteléssel szemben nem a horrorírók kasztjába tartozóknak vallják magukat. (Pedig nekem úgy tűnt, na mindegy. Woof kapott egy dedikált példányt a Pirkadatra várva kötetükből, majd belenézek tüzetesebben, mert eddig csak belekukkantani volt alkalmam, és első pillantásra nem hiszem, hogy az én világom.)
Megjártuk a Tropicariumot is, csalódás volt annyiban, hogy nagyobb területre számítottam, az Állatkertben sokkal több akvárium látható, de azért az esőerdő fíling az egyik teremben nagyon jól meg volt oldva; nem vitték túlzásba az "ilyen fajok úsznak nálunk a Tiszában, Dunában" részleget, annál több színpompás, tengeri halat lehet megcsodálni. Fényképezni már sokkal macerásab, de azért igyekeztem.
Hétfőn elmentünk Komárom szlovákiai oldalára, ahol elvileg olcsóbban lehet venni túrafelszereléseket, ami igaz is, csak választék nem volt, és vagy két órát bolyongtunk az egyébként csudaszép belvároskában, mire megtaláltuk a túraboltokat. A magyar oldalon sajnos nincs olyan tüneményes sétálóutca, viszont a Monostori Erőd** kárpótolja az embert.
(Az erődről később még töltök fel több képet, mert ez csak töredéke, amit megmutatni érdemes.)
*Büntető eljárásjogi törvény.
**A Komáromban és környékén lévő - a szlovák oldalra is átnyúló - erődrendszer legnagyobb alapterületű erődje.
Munka mellett baromi nehéz tanulni, egyszerűen taszította az agyamat a rengeteg felsorolás, összefüggés megértése, újratanulása. Aztán egy másfél hét dili és idegbaj elteltével már egész jól rá lehet állni, olyannyira, hogy az ember azon kapja magát, hogy a Mokkában nyilatkozó politikus válaszát rendszerezi, gyűjti pontokba és... magolja.
Na ilyenkor kell kikapcsolni a tévét, csak az a gond, hogy akármit olvasok kikapcsolódásképp, azt is automatikusan memorizálom.
Amúgy Forsyth-tól Az ördög alternatívája és Gravestől az Én, Claudius van soron, aztán Zsoldos Péter több regénye vár a polcomon (és a Bradbury novelláskötet is, amibe már belekóstoltam). A feladatot elolvastam, és asszem írok is róla majd a deltás blogba egy kis szösszenetet, a Kelly Link novelláskötet ismertetőjével meg még mindig adós vagyok. De ami késik, nem múlik!
*Nem, nem bölcsészettudományi kar, hanem büntető törvénykönyv.
Ezt a képet a Vénusz bolygón készítettem tegnap délután:
Ezekről a fura felhőkről meg Orfű környékén, augusztusban:
Mostan kicsit úgy tűnik, a pécsiek belenyugodtak (belefáradtak?) ebbe a radar-mizériába, és azért azt is tudni kell, hogy amikor népszavazásra került sor, nem mozdult meg a város, hogy NE a Tubesen legyen a radar. Ha már köztársasági elnökünk - szigorúan magánszemélyként hehe - "felmászott" a Zengőre, burkoltan kinyilvánítva, hogy oda ne tegyék azt a lokátort. Így lett Zengő helyett Tubes. Mert hogy radar így is, úgy is lesz...
A Tubes azonban közelebb van a városhoz (gyakorlatilag felette), és lényegesen többen járnak oda sétálni, mint a messzebbi Zengőre. Biztos sok védett növény is nődögél a hegyoldalban de...
...ha már ennek az izének a helyére nem kerül radar, legalább volna némi remény, hogy rendbe tegyék. Mert hogy a Zengő most így néz ki.
Ha valaki elég bátor, az felmászhat a kissé rozsdás vaslétrákon, mert hogy a kilátónak csúfolt betonbigyó aljából nincs rálátás a környékre. (Az építmény alját meg természetesen budinak meg szemetesnek használják a jó magyar turisták.)
Igen. Ez egy lámpa.
Arra még nem jöttem rá, milyen környezetben tudnám elképzelni, de dolgozom rajta. (Nem, nem, a kocsma meg a borszaküzlet túl kézenfekvő! :D)